Pierre Boulle - A majmok bolygója

Nagyon komoly és elgondolkoztató történet volt a számomra. Igazi sci-fi, amit az ember nem csak egyszer olvas el, legalábbis én biztos, hogy kézbe fogom venni még az életben ezt a könyvet.
Regényes volt, olvasatos, nagyon gyorsan végeztem vele és igazán nagy hatást gyakorolt rám. Egyszerűen megváltoztatta a gondolkodásomat.
Innen rátérek a történetre (SPOILER):
Talán senki sem lepődik meg, hogy tulajdonképpen a majmok bolygója nem más, mint a Föld jövő képe. Ezt ismerjük a filmből is, szóval semmi meglepetés nem ért, végig sejtettem, hogy így lesz.
Legjobban talán az fogott meg, hogy a majmok tulajdonképpen nem csinálnak mást, mint utánozzák az embereket, a technikát, fejlődésre nem tettek szert, vagyis pontosan úgy viselkednek, mint manapság az emberek.
Mert mi csinál a mai ember? Hátradől és nézi a tévét, felszáll a buszra, nyomkodja az okos telefonját, de hányan tudják, hogy ezek hogyan működnek? Hányan akarják fejleszteni?
Szerintem a legtöbben belesüllyednek a mindennapi rutinba, és ezt nagyon szépen kiélesíti az író azzal, hogy majmokkal helyettesíti a megszokott hétköznapokat élő embereket. És mi lesz az emberekkel?
Semmi. Amint kiszakadnak a civilizált világból, átlépnek a vadonba és a szerepek felcserélődnek és megakadnak egy tovább nem fejlődő világban. Mert az emberek elfogadják, hogy elüldözi őket a majmok társadalma, a majmok pedig nem folytatják a fejlesztést, mindössze állat módjára utánozzák az elődöket. Az emberekből a technika nélkül nem marad más csak egy kolóniákban élő állatfaj, amivel a majmok kísérleteket folytatnak. Szép kis irónia.
Itt lép a képbe egy emberekből álló tudós csapat, akik leszállnak erre a bolygóra. Tudtukon kívül időutazást követtek el, téren és időn át a jövőbeli Földön landoltak. Jön a tudós majom, aki rájön, hogy az egyik ember okosabb mint a több - micsoda badarság - aztán próbálja meggyőzni a többi tudóst is, persze eléggé eredménytelenül.
A történet nagyon fordulatos volt, tele váratlan akciókkal, a könyvnek a vége pedig egyszerűen brutálisan sokkoló :) Nagyon tetszett, hatással volt rám!
Mindenképpen megér egy délutánt, hogy az ember elolvassa.

Alex Flinn - A szörnyszívű - Beastly

Figyelem! Történetleírást tartalmaz!

Elgondolkoztató volt modern formában olvasni ezt a klasszikus történetet. Igazából az írója nagyon jól rámutatott, hogy milyen aktuális is egy-egy mese még a mai napig is.
Ami kifejezetten nagyon tetszett, hogy Adrian szemszögéből láthattuk a történetet. Hiszen a disney mesében is szinte végig a lány szemszögét láttuk. Ez itt egy kicsit megfordult :)
Jó megoldás volt a chat-szobás rész :) Itt a "mesealakok" beszélgetnek egymással, előadják a problémáikat, és itt találkozunk SzornyetegNYC-vel is először. Persze az ember rögtön tudja, hogy ő lesz a főszereplő, szóval vágjunk is bele.

Van egy fiatal fiú, akinek mindene megvan, ami egy átlagos tini álma. Pénzes, jól néz ki, minden csajt megkaphat, gyakorlatilag azt csinál, amit akar és ezzel vissza is él. Előszeretettel meséli, hogy az apja a pénzével mindene megvan, a tanárokat is lefizetik stb.

Ekkor viszont jön egy fordulat. Megjelent egy leányzó, "a gót stílusban öltözködő idiótára ott hátul. Kövér csaj volt, olyan leomló, fekete ruhákban, amilyet általában csak boszorkányok vagy terroristák hordanak (nálunk, a Tuttle-ben nincs egyenruha; a szülők dühösek lennének, ha nem villogtathatnák a csemetéiket a Dolce & Gabbanás cuccokban), a haja pedig zöld volt." (1. rész / 1. - A herceg és a boszorkány)

Ahogy az a mesékben lenni szokott, a boszorkány annak rendje, se módja szerint felpaprikázza magát Kyle viselkedésén, majd megjelenik és megátkozza a fiút. "Meg fogod tudni, milyen érzés csúfnak lenni, milyen kívül is ugyanolyan rondának lenni, mint belül. "(1. rész /8. - A herceg és a boszorkány)

Itt pedig jön a csavar, Kyle kap egy esélyt, hogy lerázza magáról a csúnya átkot. Mivel aznap egy egészen picit is, de önszántából tett jót a boszorkány szab egy feltételt. Ha megtalálja az igaz szerelmet és viszont szeretik, akkor egy csók megtörheti az átkot.

Itt kezdődik Kyle Kingsbury kálváriája.

Az apja számára, akinek mindene a szépség felfoghatatlan, hogy a fia hogy nézhet ki úgy, ahogy. Mindent megpróbál megtenni, de még a legjobb orvosok sem találnak megoldást, erre a férfi fogja, épített egy külön házat a fiának és kiteszi a szűrét, ha úgy vesszük. Az egész jelleméből érezhető, hogy alig várja, hogy megszabaduljon tőle és a saját életével foglalkozzon, ami szerinte tökéletes, és amibe nem fér bele egy ilyen gyerek.

Érdekes volt belegondolni, hogy hogyan válhat valaki ennyire önzővé, mint Kyle és az apja, hogy a pénzre mire nem képes, mennyire kiforgatja az embereket. Onnan viszont, hogy a fiatal fiúnak már semmit nem jelentett a pénz, (hiszen nem ment emberek közé, nem számított, hogy ki mit gondol róla) elkezdett megváltozni a jelleme. Olyan dolgokkal foglalkozott, amik megszépítik az életét, és nem külsőséges.

Az elején még mintha reménykedett volna, a varázstükrön át figyelte régi barátait, még az elején áthívta magához a barátnőjét, remélve, hogy a szerelem megtöri az átkot, de nem járt sikerrel, sem ő nem szerette a lányt, se a lány őt.  A kapcsolatuk mindössze felszínes volt, csak azért jártak együtt, mert az iskola elvárta a legszebb lánytól és a legcsinosabb fiútól, hogy együtt legyenek.

Kyle először figyelte az embereket, majd elkezdett rózsákat ültetni a kertbe. Ezek a virágok lettek a mindenei, szeretettel gondoskodott róluk, már-már teljesen beleőrült a gondolatba, hogy bármi bajuk eshet. Elkezdte felelősnek érezni magát valamiért. Közben egyre többet olvasott, tanult, szellemben fejlődött, mivel a testével nem tudott mit kezdeni.

Újabb fordulat következett, amikor is megjelent egy drogos férfi a háznál, be akart törni hozzá, ő pedig elkapta. A férfi felajánlotta a lányát, hogy mentse az életét, és Kyle - aki addigra már Adriannak nevezte magát - elfogadta. Így érkezett meg Lindy a kis házba, ahol először természetesen fújt a fiúra, majd lassan összemelegedtek, és fellobbant közöttük a szerelem.

Adrian/Kyle karaktere hol tetszett, hol nem annyira. Néha nagyon kedves volt, nyitott, reménykedett,

aztán minden előzetes nélkül magába roskad. Jó volt az ő szemszögéből látni az egész történetet. Bár kicsit nekem a vége szirupos, de végülis ez a mese lényege. :)

Összességében tetszett, érdekes keretet adott neki a chates közbeszólások, a boszorkány karaktere is jó lett, Kyle is elég kidolgozott, Lindy is helyes volt a maga módján, könnyű délutáni olvasmánynak tudom elképzelni, annak, aki egy szerelmi regényre vágyik.

2013. 10. 09.

Rika :)

Jack Ketchum - A szomszéd lány

Egy olvasós blogos oldalon találkoztam először ezzel a könyvvel és a tartalom leírása azonnal megragadta a figyelmem. Már az is érdekes volt, hogy egy igaz történet alapján íródott a regény. Talán ez az a fajta történet, amire azt mondják, hogy csak erős idegzetűeknek.

Hamar fel is kutattam a könyvet és sikerült egy nap alatt végigolvasnom, egyszerűen képtelen voltam abbahagyni, ez nem az a fajta történet, amit csak úgy félbe hagy az ember. Hogy miről szól? 

Az egész történet egy békés, külvárosi környéken kezdődik. Fák, patakok, vidámpark a nyári szünetben, rengeteg gyerek, zsivaj. Kisebb-nagyobb családi viszályok, drámák, válások, egy átlagos környezetnek tűnik elsőre.

Ebbe a környezetbe csöppen be Meg és a huga Susan, akik a rokonukhoz kerülnek szüleik autóbalesete után. Ruthnak három fia van és már elég hamar érződik, hogy bár a környékbeli fiúkkal kedves, és ő a legjobbfej szülő, hiszen sörrel kínálja a srácokat és állandóan történeteket mesél nekik, közben a lányoknak egész más arcát mutatja. Hamar meglátszódik rajta az őrület első szikrája, ami csakhamar átragad a gyerekeire, és a környékbeli fiúkra is.

 Az elbeszélés első szám első személyében történik. A szomszéd fiú, David, meséli el a történetet a saját szemszögéből, aki csak ott van, mindent lát, de nem tesz semmit...

És innen részletesen belemegyek az eseményekbe...

Fokozatosan alakult ki az egész szituáció, az ember szinte fel sem fogja a szomszéd srác elmesélése alapján, hogy mikor durvultak el annyira az események. Már az elején lehetett érezni, hogy Ruth-tal valami nagyon nincs rendben (és a gyerekei sem voltak éppen az erkölcs mintaképei, hihetetlen mennyi gonoszság és sötétség tud megjelenni ilyen fiatal emberben – és még hihetetlenebb, hogy a srácok gyakorlatilag büntetlenül megúszták az egészet)

A történet elején egészen úgy van bemutatva, hogy egy másik kisfiú sokkal durvábban viselkedik, mint Ruth gyerekei, de amint a három fiú is hatalmat kap, elszabadul a pokol. Amint az anyjuk engedélyével tehetnek, amit akarnak – enyhe felügyelettel még az elején – nem is veszik észre, hogy milyen fájdalmat okoznak.

Mondjuk ezt a fajta figyelmetlenséget, már a történet elején is ki lehetett szúrni, amikor a kisebb gyerek tökéletesen érzelmek nélkül dobálta a gilisztákat a vöröshangyákhoz. Kicsiben történt még, de mégis érződött az a hidegség, amivel a srác a műveletet végezte…

Ez a hallgatásos kapcsolat fokozatosan alakult ki Ruth és a gyerekek között, hiszen sok mindent megengedett nekik,amit a szüleik nem, talán ez is nagyban közrejátszott, hogy a fiúk közül senki nem szólt egy árva szót sem, hiszen „Szóra sem érdemes.”

Gyakorlatilag David egy sörrel le lett fizetve, ezzel biztosítva a hallgatását.

Hihetetlen, hogy a hatalom érzete mit ki nem hozhat egy emberből, még a gyerekekből is, hiszen a játékukon keresztül is egyfajta hatalmat gyakoroltak egymás felett és ezt a szülői engedéllyel egybekötve szörnyű brutalitásokat tehettek meg. És ilyen „emberek” vannak, léteznek, és itt élnek a földön.

Felfoghatatlan a számomra, hogy hogyan lehet egy nő ennyire megkeseredett, hogy ilyet tegyen!
Talán az is közre játszott, hogy Ruth végig látta, hogy Meg küzd, hiszen a kislány végig küzdött az elismeréséért, aztán az életéért. Végig reménykedett, hogy a nő majd szeretni fogja, és nem adta fel! Azt hiszem itt lehet a lényeg, hogy ő és a testvére nem adták fel, erősek maradtak és olyan kapcsolat volt közöttük, amit Ruth nem volt képes elfogadni. Ő gyenge volt, elhagyta magát, nőiességről beszélt, amikor benne semmi nőies nem maradt…

A gyerekek pedig élvezték a „játékot”, igazán fel sem fogták, hogy mit tesznek ezzel, bár maga a „mesélő” bevallja, hogy mennyire örült, hogy nem ő van a lány helyében.

Nagyon hatásos volt, hogy az egyik fejezet egyetlen mondatból állt. Érzékelteti, hogy innen kezdenek súlyosbodni az események.

Nem is tudom, mi döbbentett meg jobban, hogy ilyesmit megtehetnek emberek (gyerekek!!!) vagy hogy amikor szerencsétlen kislány, legyőzve a félelmét, odaállt egy rendőrhöz és jelentette az esetet, nem történt semmi! Mondjuk mit tehetett volna a rendőr? Ha erre nincs felhatalmazása, akkor „meg van kötve a keze”. Mégis borzasztó, hogy a törvény nem foglalkozik az ilyenekkel! Hány és hány gyerek van, aki nem is mer szólni, ha mégis megteszi, akkor ő jár rosszul?

 Elképesztő! Sokáig a könyv hatása alatt leszek, az biztos…

Összességében mit írhatnék még? A könyv jó volt, a leírása egyszerű, de mégis hatásos, a történet megfogott, megragadott és elérte a kívánt hatást, bár az utószóból megtudhatjuk, hogy sok részlet finomítva lett és sok volt, amit "David" nem volt hajlandó elmesélni.

És még egy információ: A könyvből film is készült ugyanezzel a címmel, az is legalább ennyire erős lett! Érdemesnek ajánlom, akit érdekel a téma.

2013. 07. 10.

Rika